Jdi na obsah Jdi na menu
 


Tudta, hogy megtalálta az igazit, mégsem lépett

2. 12. 2006
Juronics Tamás egy gálaesten pillantotta meg párját, és azonnal azt gondolta: számára ő a tökéletes nő. Ennek ellenére nem merte megszólítani, és csak évek múltán hozta őket össze a sors, de már úgy tűnik: örökre.
A népszerű táncos-koreográfus mindig határozott ember volt, és ezt a Megatáncban is bebizonyítja: keményen kritizálja, vagy lelkesen biztatja a versenyzőket. A magánéletben azonban sokkal bátortalanabb volt.

"Amikor megláttam Dórát, azonnal arra gondoltam, hogy ő a tökéletes nő. Ám mivel megközelíthetetlennek tűnt, és úgy éreztem: ilyen gyönyörű nő szóba sem állna velem, ezért nem mertem odamenni hozzá. Évekkel később azonban szerencsére megtettem a kezdő lépést, és kiderült: már Dóra is rég "kinézett magának" engem" - meséli Juronics Tamás.

A pár jó ideig távszerelemben élt egymással, ugyanis Tamást Szegedhez, Dórát pedig a fővároshoz kötötte a munkája. Ám végül Dóra kapott egy szegedi ajánlatot, és szíves örömest elfogadta. Azóta szinte minden napot együtt töltenek, reggeltől estig. Dóra elfogadja, hogy a színházban Tamás a főnök, de otthon mindenről közösen döntenek. A házasságról és a gyermekvállalásról azonban Tamás egyelőre hallani sem akar. Mindig azt mondja: "mindennek eljön az ideje."